“Nekem nincsenek kapcsolataim!”

“Nekem nincsenek kapcsolataim!” Ahányszor ezt már hallottam... Nekem sincsenek. Az egyik, amitől tarkáthányok, az urambátyámoskodás, amikor nem az érdemei szerint lesz valaki Valaki, hanem azért, mert rokona, lekötelezettje valakinek. Szerintem nem kell példát mondanom.

Sosem voltam barátkozós. Az a kislány voltam, aki leült a sarokba és felmérte a terepet mielőtt megszólalt volna. Ez nem sokat változott, a barátságos címke nem az enyém, ezt ma szép szóval introvertáltnak  nevezik, nem magának való hülyének. A barátkozást nehezíti, hogy alaposan megfigyelek mindent, mindenkit és hihetetlenül jó memóriám van. Akkor miről beszélek?

Amikor lemond valaki a közösségi médiáról, akkor arról mond le, hogy egyszerű, nem dörgölőző halandóként mégiscsak legyenek kapcsolatai. Méghozzá olyanok, amikhez nem kell megtörülnöd a szád szélét. Azért kapcsolódtok mert van bennetek közös, hasonlóan gondolkodtok és valami olyan jön létre, ami hozzátesz a világhoz és nem elveszi a “részét” belőle.

Hogy? Figyeld, amit írok. Ezek varázsszavak. Még mindig meglepődök mekkora erővel bírnak. Ugyanis az, amit közzéteszek valamelyik felületemen eljut olyan emberekhez, akiket nagy eséllyel érdekli az, amit én leírok. Wow!

Ma én is meglepődtem, hogy mivé fajultak el ilyen világba kiáltott mondatok. Hogy leírtam, hogy talán esetleg webdesign tanfolyamot indítanék, ha bárkit is érdekel (ilyen bizonytalan voltam még akkoriban) és írt egy lány, hogy őt érdekli nagyon. Ha nem írom le, akkor lehet, hogy egyikünk sem lesz az, ami ma, nem döntünk arról a mai napon, hogy üzleti kapcsolatba lépünk, így 13 év után.

Aztán egy másik - szintén varázslónak - én kommenteltem egy posztjára a kiégésről. Ha ez a hétköznapi történés nem lett volna, ma nem ülnék itt ezen a szigeten, nem cserélnénk folyamatosan értékes, egymást segítő információkat, nem lenne egy közös célunk, ami ha nem is a világbéke, de majdnem olyan nagy.

Ma írt nekem valaki az előző posztom okán, hogy most vette a bátorságot és egy olyan együttműködést javasolt, amire csak gondoltam, de a posztom kapcsán a lehetőség rámnyitotta az ajtót, hogy Hello, itt vagyok, hívtál? Csak a fanfárok éneke hiányzott.

Megszámlálhatatlanul sok embert ismertem meg, rengeteg okos, értékes, tehetséges, szorgalmas, segítőkész, jófej és humoros embert, akik mindig visszaadják a hitem, hogy érdemes felnézni, a világ nem érett meg a pusztulásra.

A kapcsolatainkat mi építjük. Minden kapcsolatom lezártam, ami frusztrál, ami csak elvesz, de nem ad, ami lehúz és nem emel fel, ami megmérgez. A közösségi média akkor egy pöcegödör, ha Te abban a felében tartózkodsz. Ne híreket olvass, hanem tanulj! Ezzel tudsz a legnagyobb revansot adni a világnak! Ha úgy kommunikálsz, hogy azok hallják meg, akiknek ugyanaz a zene megy a fejében, akkor rálelsz a legnagyobb kincsedre, mindennek a mozgatórugójára, az emberi kapcsolatokra. Igen, az embertelen, személytelen, kapcsolatokat sorvasztó digitális térben.

Ha úgy érzed, hogy írnod kell nekem, tedd meg!

#felhíváskeringőre

Ha pedig csak félsz a közösségi felületektől, hidd el, sokkal többet adnak, mint amennyit most látsz belőlük! Legyél nyitottabb, és nyiss ajtókat hozzád, mint én ezzel a poszttal!

Kövess itt is: https://www.instagram.com/freebirds.agency