Kilenc évvel ezelőtt

Néhány nappal ezelőtt, kezembe akadt egy 9 évvel ezelőtti fotó. Kilenc évvel ezelőtt, ha az akkori énemnek valaki azt mondja, hogy kilenc évvel később Tenerifén élve fogok visszagondolni arra az időszakra, akkor kajak bolondnak néztem volna. Viszont nagyon elgondolkodtam volna, hogy miért is ne?

Sajnos, akkoriban senki nem volt, aki ilyeneket mondhatott volna nekem. Pedig kilenc-tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, hogy talán máshol kellene felnevelni a gyerekeinket. De a világképünk valahol Burgenlandnál satufékezett és az azon túli országok már túl voltak az Óperencián. Időnként ellógtuk az ovis péntekeket és elmentünk Ausztriába terepszemlére.

Én az a generáció vagyok, aki még a Vasfüggöny mögött született és a családomnak életreszóló kaland volt hűtőért, napelemes számológépért és Mars csokiért kipöfögni a Wartburggal Bécsbe, a Mariahilfer strasse-n bámulni a kirakatokat. Bár még gyerek voltam, amikor a Vasfüggöny végleg megszűnt, a szellemi változata velünk maradt, sőt mára úgy érzem újjáépítették.

Kilenc évvel ezelőtt a lányom készítette a képet, a család ül a kicsit lepukkant albérlet nappalijában és tévézik. Nincs rajta esemény, csak elkapott pillanat, mégis éreztem azt a kétségbeesést, amit akkoriban.

Játszottunk a gondolattal, hogy külföldre költözünk, de fogvatartott a félelem. Hogy vegyem a nyakamba a világot kisgyerekekkel? Mi lesz, ha betegek lesznek és én nem tudom megértetni magam? Hogy kezdjek el lakást keresni? Keressek munkát, miközben már vállalkozásom volt?

Akkorának tűnt a csupa ismeretlenből álló megoldandó probléma halmaz, fogalmam sem volt, hol fogjak hozzá? Időnként lendületet vettem, olvasgattam itt-ott, nekilendültem a német nyelv tanulásnak, de további hét évbe telt, mire egy teljesen más forgatókönyv valósult meg.

Úgy döntöttem írok a kilenc évvel ezelőtti önmagamnak, vagy azoknak, akik most élik meg azt a lelkiállapotot.

Ha te is ebben vagy, milyen kérdéseken töprengsz?